Kontextus
Egy vállalati adatplatform ritkán tiszta lappal indul. Az operatív rendszerek, az adattárházak, az integrációk és a riportok már működő feladatokat látnak el, miközben új analitikai és felhős képességek iránt jelenik meg igény.
Ebben a helyzetben a helyi környezet továbbra is fontos szerepet töltött be: itt éltek a központi forrásrendszerek, valamint több olyan adatfolyam, amelynek folyamatosan és kiszámíthatóan kellett működnie. A felhő ezzel párhuzamosan rugalmas feldolgozási, tárolási és analitikai lehetőségeket nyitott meg.
A cél ezért nem két külön platform felépítése volt. Egyetlen adatút kellett, amely két technológiai környezeten halad keresztül, mégis közös jelentést, ellenőrizhető működést és világos felelősségeket őriz.
A hibrid működés itt nem átmeneti technikai állapot, hanem tudatosan kezelt architekturális képesség.
Az architekturális kérdés
A központi kérdés nem az volt, hogy melyik környezet az erősebb. Azt kellett meghatározni, hogyan oszlanak meg közöttük a szerepek úgy, hogy az adat útja a forrástól a felhasználásig egységes maradjon.
Ehhez egyszerre kellett választ adni arra, hogy:
- mely adatok maradnak a helyi környezetben;
- mely feldolgozások kerülnek a felhőbe;
- hol történik az integráció, a historizálás és a minőségellenőrzés;
- hogyan válik ugyanaz az adat operatív és analitikai célokra is használhatóvá;
- valamint hogyan követhető végig a jelentése, az eredete és a változása.
A platform határát ezért nem egyetlen technológia, hanem a teljes információs folyamat jelölte ki.
Megkötések
Az architektúrának működő vállalati környezetbe kellett illeszkednie. A tervezés alapját több, egymással összefüggő feltétel adta:
- a meglévő operatív rendszerek eltérő életciklusai;
- a folyamatos működés és a fokozatos bevezetés igénye;
- biztonsági, hálózati és adatkezelési határok;
- kötegelt és eseményalapú adatáramlások együttes jelenléte;
- a visszakövethetőség és az újrafuttathatóság követelménye;
- valamint az, hogy az új képességek ne egyetlen felhasználási esetre épüljenek.
Ezek nem egyszerűen korlátok voltak. Meghatározták, hol szükséges stabil szerződés, hol lehet rugalmas a megvalósítás, és mely pontokon kell az üzemeltethetőséget már a tervezés részévé tenni.
Megközelítés
Szerepek a helyszínek helyett
Az első lépés nem a komponensek elhelyezése volt, hanem a platform felelősségeinek szétválasztása. Külön szerepet kapott a forráskapcsolat, az adatfogadás, a feldolgozás, a tartós tárolás, a szemantikai rendezés és a felhasználás.
Csak ezután dőlt el, hogy az egyes szerepek melyik környezetben működnek. Így a fizikai elhelyezés változhatott anélkül, hogy az egész adatút jelentését újra kellett volna tervezni.
Rögzített adatátadási szabályok a környezetek határán
A helyi és felhős komponensek kapcsolódási pontjait verziózott interfészek és ellenőrizhető adatátadási szabályok írták le. Ezek nemcsak a mezőket és az adatformátumokat rögzítették, hanem az adatok jelentését, frissülési elvárásait, minőségi szabályait és felelősségeit is.
Így a két környezet belső technológiája önállóan fejlődhetett, miközben az adatátadás kiszámítható és ellenőrizhető maradt.
Megfigyelhetőség végpont helyett teljes adatúton
A technikai naplózás önmagában nem mutatja meg, hogy egy üzleti információ használható állapotban megérkezett-e. Ezért a megfigyelhetőség az adatút minden fontos állomására kiterjedt: az érkezésre, a feldolgozásra, a minőségre, a publikálásra és a felhasználhatóságra.
Az architektúra
Az eredmény egy rétegezett, két környezeten átívelő adatút lett:
- 01Forrás- és operatív rendszerek
- 02Integráció és ellenőrzött adatfogadás
- 03Közös, historizált adatalap
- 04Analitikai és operatív adatprodukciók
A forrásokhoz közeli integráció biztosította a stabil kapcsolódást a meglévő rendszerekhez. Az ellenőrzött adatfogadás leválasztotta a források változási ritmusát a platform belső feldolgozásáról. A közös adatalap megőrizte az adatok történetét és eredetét, míg a felhasználási réteg célhoz illő formában szolgálta ki az analitikát, a riportingot és az operatív fogyasztókat.
Az egyes rétegek közötti kapcsolatot metaadatok, verziózott leképezések és egységes üzemeltetési jelzések tették láthatóvá.
Kulcsdöntések
A hibrid állapot első osztályú architekturális elem
A két környezet közötti kapcsolat nem egy később megszüntetendő kerülőút lett. Saját felelősségeket, megfigyelhetőséget és változáskezelést kapott. Így a platform az átalakulás különböző szakaszaiban is ugyanazon elvek mentén tudott működni.
Az adatfogadás és a felhasználás külön életciklust kapott
A forrásrendszer változása nem kényszerítette azonnali módosításra az összes riportot és adatprodukciót. A közös adatalap és a stabil szerződések elválasztották egymástól a platform két oldalának változási ritmusát.
A közös jelentés végigkísérte az adatot
A technikai adatmozgatás mellett a fogalmak, leképezések és minőségi szabályok is a platform részévé váltak. Ettől lehetett ugyanazt az adatot több felhasználási helyzetben is következetesen értelmezni.
Eredmény
A kialakított szerkezet nem egyetlen migrációs lépéshez adott tervet, hanem fokozatosan építhető platformot hozott létre.
- A helyi és felhős környezet szerepei világossá váltak.
- Az új adatforrások ismételhető mintákon keresztül kapcsolódhattak be.
- Az analitikai felhasználás levált a forrásrendszerek közvetlen szerkezetéről.
- Az adat eredete, állapota és feldolgozási útja ellenőrizhetőbbé vált.
- A további felhős képességek bevezetése meglévő szerződésekre és működési elvekre épülhetett.
Az eredmény értéke ezért nem pusztán az volt, hogy adat jutott el egyik környezetből a másikba. Közös működési modell született a teljes adatútra.
Tanulságok
A hibrid adatplatform legfontosabb kérdése nem az, hogy mi marad helyben és mi kerül a felhőbe. Ez csak a fizikai elhelyezés kérdése.
A tartós architekturális értéket az adja, ha a környezetek között világosak a szerepek, stabilak a szerződések, követhető a jelentés, és a működés a teljes adatúton megfigyelhető.
Ettől válik a hibrid platform két technológiai világ összekötéséből egyetlen, érthető információs rendszerré.